Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 18., csütörtök, Sándor, Ede Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél
Klikkeljen a hirdetésre!

Kötelezőváltás: csak az ár számít

Míg a tavalyi évben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők csupán 10,7 százaléka váltott biztosítótársaságot, addig idén már több mint egyötödük tervez hasonló lépést. A megkérdezettek válaszaiból nyilvánvaló, hogy biztosítóválasztásnál elsődleges szempont a kedvezőbb díjtételek elérése.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők évente egy alkalommal, novemberben dönthetnek arról, hogy meglévő biztosításukat hosszabbítják-e meg, vagy biztosítót váltanak.

A GfK Hungária Piackutató Intézet Pénzügypiaci Adatszolgáltatásainak vizsgálatának eredményei szerint 2006 novemberében az ilyen biztosítással rendelkezőknek mindösszesen 10,7 százaléka döntött a biztosítóváltás mellett.

A kutatásból az is egyértelműen kitűnik, hogy a biztosítottakat biztosítóválasztásnál kizárólag az ár érdekli.

A megkérdezettek 77,8 százaléka a fizetendő biztosítási díj összege miatt váltott egy évvel ezelőtt biztosítót. A válaszadók 9,5 százaléka a biztosítótársaság rossz hívnevét, 7,1 százalék korábbi rossz tapasztalatait említette a biztosítóváltás fő indokaként.

Az idei évi „szezonra” vonatkozó egyik legérdekesebb információ, hogy míg egy évvel ezelőtt a válaszadók csupán 10,7 százaléka váltott saját bevallása szerint ténylegesen biztosítót, idén azok aránya, akik megfelelő ajánlat esetén hajlandók kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat a jelenlegitől eltérő biztosítónál megkötni eléri a 21,3 százalékot.

A lehetőségekről való tájékozódáshoz a legtöbben nem tervezik szakértők segítségét bevonni. A vizsgálat során megkérdezettek közel fele az interneten keresztül kíván tájékozódni; harmada említette a napilapokban közzétett tarifatáblázatot, 30 százalék pedig a hirdetéseket jelölte meg tájékozódási forrásként.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült 2010.03.17. 23:42
 
EUR/HUF
261.07
 
CHF/HUF
180.22
 
USD/HUF
190.05
 
GBP/HUF
291.10
 
JPY/HUF
210,53
Hirdetés
Hirdetés