Új tulajdonosi program: negyedmillióig jár kedvezmény
Az Állami Autópályakezelő és Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által összeállított portfoliót kívánja a kormány az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében tőzsdére vinni. A befektetők 250 ezer forint összegig vehetnek majd igénybe kedvezményeket.
Ennek része mentesség az árfolyamadó nyereség alól öt éves részvénybirtoklás esetén, a részvények árfolyamának tíz százalékos befizetése mellett három éves, kamatmentes részletfizetési kedvezmény; ebben az esetben erre kell fordítani a kifizetésre kerülő osztalékot.
A kisbefektetők természetesen 250 ezer forintnál nagyobb összegben is vásárolhatnak részvényeket az ÚTP keretében, de már kedvezmények nélkül.
Az állam visszavásárlási garanciát vállal 1,5 éven belül, mégpedig a kibocsátási árfolyamon – magyarázta szerdai tájékoztatóján Veres János pénzügyminiszter. Az intézményi befektetők részvényvásárláskor kedvezményben nem részesülnek.
Az ÚTP keretében kiválasztott és tőzsdére kerülő, közép és hosszú távon jó befektetésnek számító társaságok közel száz százalékig állami tulajdonban lévők – jelezte.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 03:38
EUR/HUF
265.56
CHF/HUF
182.34
USD/HUF
193.25
GBP/HUF
293.13
JPY/HUF
214,03

Top témák

Profession állások
walkie talkies technika ta- 716
Aktuális ár:5 000 FtTyphoon MyGuide 3500 Go
Aktuális ár:17 000 FtGPS? EZT NÉZZE MEG MIELŐTT DÖNT! TMC+BT+FM
Aktuális ár:28 800 FtJINGTONG JT- 3118
Aktuális ár:12 000 Ft