Meddig esnek a tőzsdék és a forint?
Nehezen eldönthető, hogy hosszú lejtmenet kezdetét látjuk a tőzsdéken, illetve a forint euróárfolyamában, avagy pusztán csak a szokásos befektetői hangulatingadozásról van szó. Annyi biztos, hogy az eddig is ismert kockázatok, amelyekkel szinte a kutya sem törődött, hirtelen mintha érdekelni kezdenék a befektetőket. Varga Mihály gyengíthette ugyan a forintot, de sok vizet nem zavart a nyilatkozata.
Egyelőre nem tudható, hogy sima korrekcióról avagy trendfordulóról, a vég nélküli esés kezdetéről van szó – mondta Kuti Ákos, a Cashline elemzője az fn.hu kérdésére.
A forint már szerda este a 270–es szint fölé gyengült, majd csütörtökön folytatódott az esése, péntek dél körül 274 forint környékén lehet eurót venni. A BUX csütörtökön csaknem 5 (4,57) százalékkal csökkent, péntek délben több mint 3 százalékos mínuszban állt a csütörtöki záróértékhez képest, követve a csütörtökön ugyancsak eső, s pénteken mínuszban nyitó nemzetközi börzéket.
Kuti Ákos szerint nem láttak napvilágot új információk, egyszerűen elfogytak a vevők, s hirtelen fontosak lettek azok a kockázatok, amelyek egyébként eddig is ismertek voltak (mint a hozamprémiumok, illetve a CDS-ek – az államadósságok törlesztésére kötött biztosítások díja - emelkedése mutatja, a befektetőknek elsősorban a görög, illetve a portugál és spanyol államadósság emelkedése tűnt föl hirtelen).
Ritkul a levegő
Mindenesetre „megritkult az indexcsúcsok körül a levegő” – fogalmazott az elemző. A szakember ugyanakkor lehetségesnek tartja a piac hangulatának megfordulását, s újabb lokális csúcsok „meghódítását”, miközben szerinte csak idő kérdése, mikor jön el valóban a folyamatos lejtmenet ideje. (A gazdasági világvégével kapcsolatos latolgatásokról olvasson itt!)
Sima profitrealizálást lát a csütörtöki és pénteki piaci történetben Herczenik Ákos, a Raiffeisen részvényelemzője. Herczenik szerint már ideje volt a korrekciónak, hiszen ritkán lehet látni a piacok ilyen hosszú ideig tartó fölfelé menetelését. Az elemző ismételten úgy vélte: a részvénypiaci rali mögött az olcsó pénz (a jegybankok válságkezelő intézkedései) állnak, s egyre világosabbá válik a befektetők számára, hogy ez nem marad így örökre.
A bank devizaelemzője, Kovács Mátyás is a befektetői hangulat – szokottnál erősebb – hullámzásának tudja be a piacok viselkedését, beleértve a forint gyengülését is. A szakértő mindemellett úgy vélte: a forint a jelenlegi szintjénél mélyebbre gyengül majd – ha a jelenlegi negatív hangulat marad, akkor akár egy-két héten belül is eljuthat a 280-290 közötti sávba, ha megfordul a hangulat, akkor csak a március-június közötti időszakban, a választások környékére. Az elemző hangsúlyozta: a délutáni makroadatok komoly hatással lehetnek a befektetői hangulatra.
Nem Varga a fő gyengítő
Kovács Mátyás szerint nem magalapozott az a feltevés, hogy Varga Mihálynak, a Fidesz egyik vezető gazdaságpolitikusa megszólalásának a Bloombergben köze lenne a forint meggyengüléséhez, hiszen akkor a régiónk valamennyi országában is el kellet volna hangoznia egy-egy hasonló megnyilatkozásnak. (Varga Mihály w alakú recesszióról, és 7,5 százalékos várható államháztartási hiányról beszélt - ezzel sok újat nem mondott, hiszen ez a 7,5 százalékos szám számtalanszor elhangzott már, egy elhúzódó magyar recesszió lehetőségéről pedig a tavaly novemberi jegybanki stabilizációs jelentés emlékezett meg.)
Kuti Ákos is úgy vélte: Varga nyilatkozata ugyan benne lehetett valamilyen mértékben a forint pályájában, de aligha ez volt a meghatározó, a jelenlegi pesszimista hangulatban ez a hatás nem elkülöníthető.
A forint már szerda este a 270–es szint fölé gyengült, majd csütörtökön folytatódott az esése, péntek dél körül 274 forint környékén lehet eurót venni. A BUX csütörtökön csaknem 5 (4,57) százalékkal csökkent, péntek délben több mint 3 százalékos mínuszban állt a csütörtöki záróértékhez képest, követve a csütörtökön ugyancsak eső, s pénteken mínuszban nyitó nemzetközi börzéket.
Ritkul a levegő
Sima profitrealizálást lát a csütörtöki és pénteki piaci történetben Herczenik Ákos, a Raiffeisen részvényelemzője. Herczenik szerint már ideje volt a korrekciónak, hiszen ritkán lehet látni a piacok ilyen hosszú ideig tartó fölfelé menetelését. Az elemző ismételten úgy vélte: a részvénypiaci rali mögött az olcsó pénz (a jegybankok válságkezelő intézkedései) állnak, s egyre világosabbá válik a befektetők számára, hogy ez nem marad így örökre.
A bank devizaelemzője, Kovács Mátyás is a befektetői hangulat – szokottnál erősebb – hullámzásának tudja be a piacok viselkedését, beleértve a forint gyengülését is. A szakértő mindemellett úgy vélte: a forint a jelenlegi szintjénél mélyebbre gyengül majd – ha a jelenlegi negatív hangulat marad, akkor akár egy-két héten belül is eljuthat a 280-290 közötti sávba, ha megfordul a hangulat, akkor csak a március-június közötti időszakban, a választások környékére. Az elemző hangsúlyozta: a délutáni makroadatok komoly hatással lehetnek a befektetői hangulatra.
Nem Varga a fő gyengítő
Kovács Mátyás szerint nem magalapozott az a feltevés, hogy Varga Mihálynak, a Fidesz egyik vezető gazdaságpolitikusa megszólalásának a Bloombergben köze lenne a forint meggyengüléséhez, hiszen akkor a régiónk valamennyi országában is el kellet volna hangoznia egy-egy hasonló megnyilatkozásnak. (Varga Mihály w alakú recesszióról, és 7,5 százalékos várható államháztartási hiányról beszélt - ezzel sok újat nem mondott, hiszen ez a 7,5 százalékos szám számtalanszor elhangzott már, egy elhúzódó magyar recesszió lehetőségéről pedig a tavaly novemberi jegybanki stabilizációs jelentés emlékezett meg.)
Kuti Ákos is úgy vélte: Varga nyilatkozata ugyan benne lehetett valamilyen mértékben a forint pályájában, de aligha ez volt a meghatározó, a jelenlegi pesszimista hangulatban ez a hatás nem elkülöníthető.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 17:22
EUR/HUF
262.36
CHF/HUF
181.34
USD/HUF
192.64
GBP/HUF
293.80
JPY/HUF
212,06

Top témák

Profession állások
GPS? EZT NÉZZE MEG MIELŐTT DÖNT! iGO8+TMC+BT+FM
Aktuális ár:28 800 FtÚj, fm transmitteres, bluetooth- os 4. 3 collos GPS
Aktuális ár:25 300 FtBINATONE CARRERA GPS NAVIGÁCIÓ
Aktuális ár:1 FtA LEGJOBB ÁR/ÉRTÉK ARÁNYÚ GPS! 1ÉV GARANCIA, 2009- ES
Aktuális ár:18 300 Ft
