Nyolc magyar érem a gyorskorcsolya Eb-n
Hazaérkezett a torinói Európa-bajnokságon egy-egy arany- és ezüst-, valamint hat bronzérmet nyert magyar rövidpályás gyorskorcsolya válogatott, amely a szakvezetés szerint eddigi legnagyobb sikerét érte el.
"Ezzel az eredménysorral valóban Európa meghatározó országai közé emelkedtünk ebben a sportágban" - mondta az MTI-nek Darázs István, a válogatott vezetője. "Az elmúlt években a csapat sikerességére helyeztük a hangsúlyt és ennek most ért be a gyümölcse."
Darázs hozzátette, a szép sikerek ellenére azért akadnak problémák is, ugyanis tavaly pénzhiány miatt nem tudtak elutazni a távoli Világkupa-versenyekre, s ezáltal valószínűleg nem sikerül kvalifikálnia magát egyik nemnek sem a csapat-világbajnokságra. Ezt figyelembe véve a következő jelentős állomás a márciusi vb lesz, amelyre Bécsben kerül sor. "Persze a legfőbb cél a jövő évi vancouveri olimpia. Abban reménykedünk, hogy mindkét staféta kvótát szerez. Ez azt jelentené, hogy öt-öt versenyzőt indíthatnánk Kanadában" - tette hozzá Darázs.

A legfényesebb medált a Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású női 3000 m-es váltó szerezte vasárnap este, míg a második helyről Knoch Viktor "gondoskodott" még szombaton, 500-on. Knoch a legeredményesebb versenyzője volt a küldöttségnek, ugyanis 1500-on és 1000-en harmadikként zárt, ráadásul az összetett pontversenyben is bronzérmes lett, ami nagy siker. Tagja volt a szintén bronzérmes váltónak is, Darázs Péterrel, Galambos Gáborral és Béres Bencével harcolta ki a dobogós pozíciót 5000 m-en. Szombaton Huszár (500 m), majd vasárnap Heidum (1000 m) is harmadik lett.
"Fantasztikus érzés, hogy nyertünk váltóban. Eddig ez hiányzott az eredményeinkből. Boldog vagyok, mert nagyon vágytunk már arra, hogy
csapatként is sikeresek legyünk. Már az elmúlt években is kijöhetett volna a lépés, de mindig közbejött valami. Egyéniben is maximálisan elégedett vagyok, hiszen betegségek hátráltattak, így a hosszabb távokat nem bírtam erővel, de 500-on, amiben a legjobban bíztam, ott összejött a bronzérem" - mondta boldogan Huszár, aki a torinói olimpián negyedik hellyel pontszerző volt.
"Tavaly is jól sikerült a kontinensviadal, de most felülmúltuk azt az eredményt is. Ezek a sikerek pedig önbizalmat adnak nekünk, ami ebben a sportágban rendkívül fontos" - mondta Heidum.
A torinói játékokon ötödik Knoch Viktor is elsősorban a csapat sikerességét emelte ki, főleg azt figyelembe véve, hogy Lóth Manó Dávid sérülése miatt tartalékosan végeztek váltóban harmadik helyen. Hozzátette, hogy összetettbeli harmadik helye mindennél többet ér.
Darázs hozzátette, a szép sikerek ellenére azért akadnak problémák is, ugyanis tavaly pénzhiány miatt nem tudtak elutazni a távoli Világkupa-versenyekre, s ezáltal valószínűleg nem sikerül kvalifikálnia magát egyik nemnek sem a csapat-világbajnokságra. Ezt figyelembe véve a következő jelentős állomás a márciusi vb lesz, amelyre Bécsben kerül sor. "Persze a legfőbb cél a jövő évi vancouveri olimpia. Abban reménykedünk, hogy mindkét staféta kvótát szerez. Ez azt jelentené, hogy öt-öt versenyzőt indíthatnánk Kanadában" - tette hozzá Darázs.

Knoch Viktor (balról második) egy ezüst mellé négy bronzérmet is nyert (MTI/EPA)
A legfényesebb medált a Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású női 3000 m-es váltó szerezte vasárnap este, míg a második helyről Knoch Viktor "gondoskodott" még szombaton, 500-on. Knoch a legeredményesebb versenyzője volt a küldöttségnek, ugyanis 1500-on és 1000-en harmadikként zárt, ráadásul az összetett pontversenyben is bronzérmes lett, ami nagy siker. Tagja volt a szintén bronzérmes váltónak is, Darázs Péterrel, Galambos Gáborral és Béres Bencével harcolta ki a dobogós pozíciót 5000 m-en. Szombaton Huszár (500 m), majd vasárnap Heidum (1000 m) is harmadik lett.
Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó weboldalak
"Tavaly is jól sikerült a kontinensviadal, de most felülmúltuk azt az eredményt is. Ezek a sikerek pedig önbizalmat adnak nekünk, ami ebben a sportágban rendkívül fontos" - mondta Heidum.
A torinói játékokon ötödik Knoch Viktor is elsősorban a csapat sikerességét emelte ki, főleg azt figyelembe véve, hogy Lóth Manó Dávid sérülése miatt tartalékosan végeztek váltóban harmadik helyen. Hozzátette, hogy összetettbeli harmadik helye mindennél többet ér.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 23:35
EUR/HUF
263.19
CHF/HUF
183.31
USD/HUF
194.39
GBP/HUF
291.88
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
iPaq 316 HIBÁS
Aktuális ár:16 000 FtBRG Régi Rendőrségi kézi CB Rádió
Aktuális ár:8 511 FtTomtom Xl Traffic 31 országtérképpel nmá
Aktuális ár:1 050 FtWayteq X820 vagy X820BT - re 2 Db. Védőfólia
Aktuális ár:280 Ft