Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 15., hétfő, Kristóf Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Európa-Amerika verseny magyarokkal

Európa-Amerika verseny magyarokkal - illusztrációVerrasztó Evelynt, Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt is meghívták az Európa-Egyesült Államok őszi úszóviadalra a manchesteri szervezők.
Manchester október 16-án és 17-én ad otthont a második alkalommal sorra kerülő versenynek.


Az angolok a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett eseményt 2011-ben a nyári játékokra felépülő új londoni olimpiai uszodában tervezik tető alá hozni.

"Az úgynevezett Európa-válogatottban tavaly csupán három európai nemzet képviseltette magát, és ez meg is látszott az akkor összeállított csapat erején, nem minthogyha a tengerentúlról érkezett együttest egytől-egyig a legjobb amerikaiak alkották volna - mondta Cseh László, aki csapattársaival együtt jelenleg Balatonfűzfőn edzőtáborozik. - A tavaly hamarjában összehívott válogatottba ugyan nem kaptam meghívást, most viszont már januárban jelezték, hogy nagyon számítanak rám Manchesterben, pontosabban arra a trióra, amelynek tagjaként Verrasztó Evelyn és Gyurta Dánial társaságában a tavalyi rövidpályás Európa-bajnokságon nemcsak aranyérmesek lettünk, hanem világcsúcsokat is javítottunk. Nem tudom, hogy a két versenyzőtársam miként vélekedik az októberi időpontról, én viszont már eldöntöttem, hogy vállalom a szereplést."

Verrasztó 200 m vegyesen, Gyurta 200 m mellen, Cseh pedig 400 m vegyesen győzött világcsúccsal a decemberi, isztambuli rövidpályás kontinensviadalon.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 09:33
 
EUR/HUF
265.34
 
CHF/HUF
182.23
 
USD/HUF
193.15
 
GBP/HUF
292.30
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés