Kiss bronzérmes 110 gáton
Kiss Dániel bronzérmet szerzett a 110 méter gát döntőjében a Barcelonában zajló atlétikai Európa-bajnokságon.
Az európai ranglistán negyedik magyar versenyző nagyon rosszul rajtolt, de a hajrában feljött a többiekre és sikerült bedobnia magát harmadiknak, ideje 13.39 volt. Célba érkezése után dermedten meredt a nagy kivetítőre, mivel nagyon szoros volt a befutó.
Aztán amikor kiírták az eredményt, boldogan mutatta fel a hármas számot, majd egy Kiss feliratú Barcelona-mezben indult ünnepelni. „Nagyon boldog vagyok, mindig erre vágytam, hogy érmet szerezzek nagy világversenyen, félelmetes érzés" - mondta Kiss.
„Amikor célba értünk, még nem tudtam, hogy sikerült-e, először azt mutatták, hogy negyedik vagyok, aztán, hogy harmadik. Az az igazság, hogy nagyon elfáradtam, ilyen jellegű terheléssel még nem találkoztam" - tette hozzá a bronzérmes atléta, aki idén döntőt futott a fedettpályás világbajnokságon, majd júniusban a csapat Eb-n 13.32-vel országos csúcsot ért el, így európai ranglista-negyedikként érkezett Barcelonába.
A győztes a brit Andy Turner (13.28), a második a francia Garfield Darien (13.34) lett.
Tomhauser István, Kiss Dániel edzője is azt emelte ki a döntő után, hogy rendkívül szoros volt befutó: „A harmadik-negyedik gátnál kicsit 'eltűnt' Dani, aztán amikor előkerült, ott volt mindenki egymáson. Előzetesen egy éremről álmodtam, s ez teljesült."
Kiss a magyar csapat második érmét szerezte Barcelonában, szerdán Pars Krisztián lett szintén bronzérmes kalapácsvetésben. A szabadtéri Eb-k 1934 óta íródó történetében ez volt az 54. magyar érem, és a 21. bronz.
Orbán 12. lett
Aztán amikor kiírták az eredményt, boldogan mutatta fel a hármas számot, majd egy Kiss feliratú Barcelona-mezben indult ünnepelni. „Nagyon boldog vagyok, mindig erre vágytam, hogy érmet szerezzek nagy világversenyen, félelmetes érzés" - mondta Kiss.
„Amikor célba értünk, még nem tudtam, hogy sikerült-e, először azt mutatták, hogy negyedik vagyok, aztán, hogy harmadik. Az az igazság, hogy nagyon elfáradtam, ilyen jellegű terheléssel még nem találkoztam" - tette hozzá a bronzérmes atléta, aki idén döntőt futott a fedettpályás világbajnokságon, majd júniusban a csapat Eb-n 13.32-vel országos csúcsot ért el, így európai ranglista-negyedikként érkezett Barcelonába.
A győztes a brit Andy Turner (13.28), a második a francia Garfield Darien (13.34) lett.
Tomhauser István, Kiss Dániel edzője is azt emelte ki a döntő után, hogy rendkívül szoros volt befutó: „A harmadik-negyedik gátnál kicsit 'eltűnt' Dani, aztán amikor előkerült, ott volt mindenki egymáson. Előzetesen egy éremről álmodtam, s ez teljesült."
Ajánlott weboldalak
Orbán 12. lett
Orbán Éva a 12. helyen végzett a női kalapácsvetés döntőjében. A magyar versenyző a döntőben elrontotta első kísérletét, másodikra 64,99 métert ért el, így elmaradt idei legjobbjától (69,73), s a harmadik dobása sem sikerült, a hálót érte (30,58 m). A 25 éves atléta a selejtezőből nyolcadikként, 68,59 méterrel biztosította helyét a döntőben, ezzel az eredménnyel a fináléban is bekerült volna a nyolc közé.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 17:32
EUR/HUF
284.79
CHF/HUF
221.15
USD/HUF
223.94
GBP/HUF
345.84
JPY/HUF
269,07

Top témák
-
Váltson négyesbe!
A T-Home és T-Mobile új Paletta szolgálta- táscsomagja összesen 4, 3 vezetékes és 1 mobiltelefonszolgál- tatást tartalmaz!

Profession állások
Vásárolj olcsóbban!
Sportcikkek vásárlása, árai