Napi dinnye: Indiában szent tehenekkel működtetnék az olcsó laptopokat
Az One Laptop Per Child (OLPC) program fejlesztői többször is hangoztatták, hogy nyitottak minden új és szokatlan elképzelésre.
2007. október 27. 16:03
Arjun Sarwal, az OLPC csapatának egyik tagja most egy ilyen ötletről számolt be, bizonyítva, hogy az emberi találékonyság valóban szinte határtalan. Minden olcsó laptopnak van egy kurblija, amelyek meghajtásával akkumulátoraik feltölthetők és az így nyert energia segítségével működtethetők. Indiában hatékonyabb megoldást találtak ki.
Egy helyi faluban is számos OLPC XO eszközt kaptak a helyi gyerekek, problémát okozott viszont, hogy mivel működtessék őket. Sarwal leírta, hogy számos ötlet is felmerült, azonban kénytelenek voltak egyiket a másik után elvetni. Először a napenergiára gondoltak, azonban kiderült, hogy a faluban nincs annyi napsütéses óra, illetve nem elég erős a napsütés, emiatt nem érné meg egy ilyen rendszer kiépítése.
A mini vízerőmű és a szélkerék használata szintén nem volt lehetséges, mert egyrészt nem volt ekkora folyó vagy patak a környéken, másrészt a környéken nem elég erős a szél. A dízel- vagy benzinüzemű aggregátorok alkalmazását pedig azért vetették el, mert kiderült, hosszú távon túl drága a működtetésük. Mivel nincs túl sok kerékpár a környéken, így a biciklidinamók használata is kiesett. A helyiek ezután azt kezdték kutatni, hogy miből van sok a településen. Ekkor jött a mentőötlet.
"A lakosoknak nagyon sok tehenük van, amelyeket munkára használnak a földeken. Éppen ezért egy olyan rendszert terveztünk meg, ahol a tehenek körbe-körbe járva működtetik egy régi Fiat dinamóját, amely így elegendő áramot biztosít" - írta az OLPC egyik fórumában Arjun Sarwal. Arról nem szól a fáma, hogy a szent tehenek ilyen jellegű alkalmazása vajon nem von-e maga után konzekvenciákat. Mivel azonban az állatok csupán más jellegű munkát végeznek, így minden bizonnyal a helyi vallási vezetők is engedélyezték a tehenek dinamó meghajtására való használatát.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 19:36
EUR/HUF
264.93
CHF/HUF
182.29
USD/HUF
193.82
GBP/HUF
291.47
JPY/HUF
214,03

Top témák

Profession állások
Új, fm transmitteres, bluetooth- os 4. 3 collos GPS
Aktuális ár:25 300 Ft5 COLLOS GPS, A LEGÚJABB MODELL, 1ÉV GAR. , RAKTÁRRÓL!
Aktuális ár:29 990 FtÚj! ! 4, 3" GPS Navigáció 1 év Gar
Aktuális ár:21 999 FtGPS? EZT MINDENKÉPPEN NÉZZE MEG!
Aktuális ár:28 800 Ft