Kirostálják hamis termékeiket az aukciós portálok
A Német Legfelsőbb Bíróság ítélete értelmében az eBay, a Ricardo és más hasonló oldalak kötelesek megakadályozni, hogy a felhasználók hamisítványokat áruljanak.
A Ricardo aukciós honlap ellen a ROLEX cég indított pert, mivel arra lettek figyelmesek, hogy ismeretlenek több alkalommal is hamis órákat árultak. A hosszúra nyúlt ügy végére a Német Legfelsőbb Bíróság tett pontot, ugyanis az I ZR 73/05 számú ítéletében kimondta, hogy az aukciós portálok működtetőit is felelősség terheli a felhasználók által eladásra kínált hamis termékek miatt.
A jövőben a Ricardo, az eBay és a többi oldal köteles minden technikai lehetőséget megragadni a hamisítványok felderítésére és kiszűrésére, illetve a hamis termékek rendszerbe kerülésének, vagyis a márkanév megsértésének megakadályozására. A bíróság kimondta, a Ricardo üzemeltetői pontosan tudták, hogy valaki vagy valakik hamis órákat árultak, ennek ellenére nem tettek semmit a további jogsértések megakadályozására. A jövőben az aukciós portálok kötelesek a márkanevek tulajdonosainak első jelzésére haladéktalanul intézkedni, és mindent elkövetni a hamisítványok eltávolítására. A döntés mindenképpen precedens értékű és akár a további, a webes tartalmak ellenőrzésére vonatkozó ügyek végkimenetelére is hatással lehet.
A Német Legfelsőbb Bíróság már hasonló ítéletet hozott 2004-ben és 2007-ben is, akkor az eBayt marasztalta el amiatt, mert az oldalon ismeretlenek több esetben is hamis ROLEX-órákat árultak. Akkor már kötelezték a vállalatot, hogy tegyen meg mindent a hasonló esetek elkerülésére. Korábban, szintén hamisítványok miatt két nagy francia luxuscikkgyártó, a Louis Vuitton és a Tiffany is beperelte az eBay-t. A kereseteket Franciaországban nyújtották be, ahol igen komolyan veszik a luxusipar hírnevét. Az aukciós portál egyébként tavaly január óta Németországban egy 100 fős egységet foglalkoztat, amelynek feladata, hogy a nap 24 órájában és az év minden napján illegális tartalmú hirdetések és hamisítványok után kutasson.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 03:38
EUR/HUF
265.56
CHF/HUF
182.34
USD/HUF
193.25
GBP/HUF
293.13
JPY/HUF
214,03

Top témák

Profession állások
TYPHOON NAVI SYSTEM
Aktuális ár:30 000 FtShinwa P800 FM CB kézi rádió párban
Aktuális ár:1 500 FtAUTÓS/KAMIONOS/TEHERAUTÓS/BUSZOS GPS! A LEGÚJABB!
Aktuális ár:29 990 FtJINGTONG JT- 3118
Aktuális ár:12 000 Ft