Facebookos lesz a Gmail?
Fontos bejelentésre készül a Google a kedd napon. Nagy a titkolózás, de a jól értesült hírforrások szerint a levelezőrendszerében lesznek komoly újdonságok.
A többek között a Wall Street Journalon is megjelent tudósításokból egyelőre annyi bizonyosság szűrhető le, hogy a Google sajtótájékoztatót tart, amelyen "fejlesztéseket jelent be két népszerű termékéhez". Jól értesült forrásokra hivatkozva az amerikai lapok úgy vélik, hogy a Gmail webes levelezőszolgáltatást kívánják versenybe hozni a Twitterrel és a 400 millió felhasználóval bíró Facebook közösségi oldallal. Konkrétan az úgynevezett státuszjelentések publikálásának szélesebb körű használatát, a Piacasa kép- és a YouTube videomegosztó szorosabb integrálását említik, illetve a mikroblogos twittek és a facebookos bejegyzések átvételét - írja a www.bitport.hu.
A Twitter liberális felhasználási politikája ezt egészen könnyen lehetővé is tenné, ám a Facebook esetében ugyanez már több mint kérdéses. A cél mindenesetre ennyiből is világos: olyan funkcionalitással felruházni a Gmailt, hogy az konkurálni tudjon az említett közösségi alkalmazásokkal. Végső soron pedig az, hogy az emberek ne csak levelezésre, hanem közösségi aktivitásra is a Gmailt használják.
Korai lenne konkrétumok és hivatalos bejelentés hiányában ítélkezni a projekt felett, de az tény, hogy a keresőmotorjából világcéggé erősödő Google ilyen jellegű kísérletei eddig finoman szólva sem arattak elsöprő sikert. Elég talán az alig egy éve indult Wave szolgáltatást említeni, ami még a geekek, azaz technofil közönség körében is meglehetős visszatetszést keltet. De még maga a Gmail sem tekinthető egyértelmű sikernek, hiszen a Yahoo hasonló szolgáltatása például az USA-ban nagyon erős alternatívaként van jelen.
Ennek fényében sokkal célravezetőbbnek tűnik a nyílt konfrontációnál a Twitter esetleges felvásárlása. Erre korábban már volt jó példa: a Google videós szolgáltatása annyira nem működött, hogy végül gondoltak egyet, és megvették a YouTube-ot. Az is igaz, hogy a Twitter jelenleg több mint 2 millárd amerikai dollárba kerülne, de ha valaki, akkor a Google képes egy ekkora csekk kiállítására.
Kapcsolódó cikkek

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 22:45
EUR/HUF
263.19
CHF/HUF
183.14
USD/HUF
194.39
GBP/HUF
291.84
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
2010- es GPS, 500 Mhz, Garancia, Full EU
Aktuális ár:801 FtAdóvevő, Maros D, rendőrségi rádió
Aktuális ár:10 000 FtMotorola légcsöves fülhallgatós mikrofon
Aktuális ár:4 990 FtATSU 100I Alarm Transmitter
Aktuális ár:4 000 Ft