Magyar sikerek az Australian Openen
A junioroknál Fucsovics Márton és Babos Tímea is bejutott a legjobb tizenhat közé az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A címvédő Nadal feladta Murray ellen, a nőknél Henin nagy csatában jutott be az elődöntőbe.
A 6. helyen kiemelt Fucsovics Márton három szettben győzte le a hazai pályán szereplő Ben Waglandot. A 17 esztendős magyar játékos simán elveszítette az első szettet, ugyanakkor a folytatásban hasonlóan könnyedén, mindössze 25 perc alatt egyenlített.
A éppen háromnegyed órán át tartott harmadik, döntő szett már nagy csatát hozott: Fucsovics ugyan kétszer is elveszítette a saját adogatójátékát, fogadóként viszont ő is jeleskedett, hét bréklehetőségéből hármat is kihasznált, így készülhet a nyolcaddöntőre.
Akárcsak a lányoknál elsőként kiemelt Babos Tímea, aki a lengyel Sandra Zaniewskát győzte le. Babos nehezen lendült játékba, félóra alatt hátrányba került, ugyanakkor nagy csatában sikerült egyenlítenie, a döntő menetben pedig már esélyt sem adott ellenfelének, csak egy gémet engedett ki a kezéből a 24 perces „menet" során. Tímea Zaniewska mindkét bréklabdáját hárította, ő viszont három alkalommal is brékelt.
A 16 éves magyar lány párosban is remekel: a kanadai Gabriela Dabrowski oldalán bejutott a negyeddöntőbe, miután két szoros játszmában legyőzte a cseh Piskováékat.
australian open
A éppen háromnegyed órán át tartott harmadik, döntő szett már nagy csatát hozott: Fucsovics ugyan kétszer is elveszítette a saját adogatójátékát, fogadóként viszont ő is jeleskedett, hét bréklehetőségéből hármat is kihasznált, így készülhet a nyolcaddöntőre.
A 16 éves magyar lány párosban is remekel: a kanadai Gabriela Dabrowski oldalán bejutott a negyeddöntőbe, miután két szoros játszmában legyőzte a cseh Piskováékat.
australian open
Fiúk, egyes, 2. forduló:
Fucsovics (6.)-Ben Wagland (ausztrál) 2:6, 6:2, 6:4
Lányok, egyes, 2. forduló:
Babos (1.)–Zaniewska (lengyel) 1:6, 6:4, 6:1
Lányok, páros, 2. forduló:
Babos, Dabrowski (1.)-Ka. Piskova, Kr. Piskova 6:4, 7:6
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 19:36
EUR/HUF
264.93
CHF/HUF
182.29
USD/HUF
193.82
GBP/HUF
291.47
JPY/HUF
214,03

Top témák

Profession állások
Új, fm transmitteres, bluetooth- os 4. 3 collos GPS
Aktuális ár:25 300 Ft5 COLLOS GPS, A LEGÚJABB MODELL, 1ÉV GAR. , RAKTÁRRÓL!
Aktuális ár:29 990 FtÚj! ! 4, 3" GPS Navigáció 1 év Gar
Aktuális ár:21 999 FtGPS? EZT MINDENKÉPPEN NÉZZE MEG!
Aktuális ár:28 800 Ft