Ki határozta el a fal felépítését?

A második világháború végén Berlint először három, majd francia igényre négy: szovjet, amerikai, brit és francia megszállási zónára, szektorra osztották fel. Kelet-Berlin a szovjetek, a nyugati városrész pedig a nyugati szövetségesek ellenőrzése alá került, ám ekkor még nem határozták el a város kettészakítását. Az 1945 utáni másfél évtizedben kialakult helyzet hozta magával, hogy 1961. augusztus 12-ről 13-ára virradóra, egyetlen éjszaka alatt az NDK oldaláról szögesdrótkerítést húztak fel gyakorlatilag a város közepén.

Szét kellett választani keletet és nyugatot?

Egészen 1961 nyaráig viszonylag könnyű és biztonságos volt az átjárás, amit az emberek ki is használtak. Sokan az egyre romló gazdasági körülmények, a kőkemény ideológiai nyomás miatt vándoroltak nyugatra. Nem volt könnyű a két városrész közti pénzforgalom ellenőrzése sem, nyugaton nyugat-német márka, keleten kelet-német márka volt a fizetőeszköz. A két márka közti jelentős különbséget kihasználva sokan ingáztak a városrészek között. Bár a keletieknek a nyugaton dolgozók bére volt az egyik legfontosabb valutaforrásuk, a kommunista hatalom több intézkedést is hozott a nyugati munkavállalók ellen. Ilyen volt például, hogy lakbérüket a négyszer többet érő nyugat-német márkában kellett leróniuk.

Egyértelművé tette a helyzetet, hogy az emberek tömegesen menekültek a kommunista országból: 1948-1961 között több mint 2,6 millióan hagyták el a 17 milliós NDK-t. Főleg a szakképzett, fiatal munkaerő, az értelmiség távozott. A menekültáradat már-már demográfiai összeomlással, afféle gyorshalállal fenyegette a kelet-német államot. Ezt kellett megakadályozni a fallal, ami az „egyszerű” szögesdrótból négy átépítési fázis után 1975-re magában a városban 40 kilométer hosszú, átlagosan 3,6 méter magas betonfallá fejlődött a hozzá kapcsolódó biztonsági zónával és műszaki létesítményekkel.

Hogyan tarthatta a kapcsolatot Nyugat-Berlin az NSZK-val?

A közvetlen vonatközlekedés mellett zárt autópálya kötötte össze a két területet, természetesen le- vagy felhajtók nélkül. Ezenkívül repülő összeköttetés volt.

A szovjetek törekedtek a kommunista területen viruló imperializmus megdöntésére, bekebelezésére?

Ha arra céloz, hogy nyílt akciókkal megsértették volna Nyugat-Berlin integritását, a válasz nem. Ezzel kirobbantották volna a harmadik világháborút. A nagyhatalmak kényesen ügyeltek a status quo fenntartására, Nyugat-Berlin szovjet megszállása szóba sem jöhetett. Szovjet részről egyszer történt kísérlet arra, hogy Berlinnel zsarolják a nyugati szövetségeseket: 1948 júniusa és 1949 májusa között blokád alá vették Nyugat-Berlint. Az amerikaiak erre légifolyosót építettek ki, repülőgépekről látták el a körülzárt városba, míg végül a szovjetek „meghátráltak”.

A Terror Háza Múzeum Átvágva című kiállításának részlete - KÉPGALÉRIA

Igaz, hogy Magyarország vette ki az első téglát a berlini falból?

Sőt, úgy vélem, a határnyitással, a páneurópai piknikkel Magyarország adta meg a kegyelemdöfést a kommunista rendszernek. A fal lebontásának hátterében gyakorlatilag ugyanaz áll, mint ami a felépítését indokolta: 1989. szeptember 11. és november 9. között közel 60 ezer ember szökött meg az NDK-ból. A kelet-német vezetés teljesen tanácstalan volt, a keleti blokkban érezhető enyhülés ismét hatalmas menekülthullámot indított nyugat felé.

Érdekes módon máig nem kezeljük a megfelelő helyén az augusztusi páneurópai pikniket, ami pedig a világot megváltoztató eseménysor első jelentős állomása. A magyar határzár megbontása, a németek nyugatra engedése bejárta a világsajtót, nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A magyar történelemnek egyébként ritka, de nem példa nélküli pillanata volt ez: a magasztos célért képes volt összefogni a politika, a civil szféra és a hivatali apparátus.

Horn Gyula szeptember 10-ei bejelentése és a vasfüggöny végleges lebontása nagymértékben felgyorsította az NDK politikai szétesését. Vezetőik zavarát Gorbacsov is növelhette, akinek hozzáállását kiválóan mutatja, hogy egy Helmuth Kohl-lal folytatott megbeszélés során, a német kancellár aggodalmaira tömören csak annyit mondott: a magyarok jó emberek.


Ami a berlini fal eltüntetését illeti, órák alatt történt minden...

z NDK vezetésének politikai legitmitása teljes mértékben szétforgácsolódott. Az NDK-államvezetés lépéskényszerbe került, új szabályokat dolgozott ki a nyugatra történő utazás megkönnyítésére. Ezeket november 9-én Günter Schabowski, a kelet-berlini párttitkár ismertette sajtótájékoztatón, amit a tévék élőben közvetítettek. Az esemény után egy olasz újságíró – forgó kamerák előtt rákérdezett, hogy mikor lépnek életbe az új szabályok. Schabowski szemüvegét keresve, anélkül, hogy jegyzeteibe belepillantott volna, így válaszolt: „Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen azonnal.”

Először a berliniek kezdték bontani (MTI)

Schabowski kijelentését követően órákon belül tömegek lepték el a határátkelő helyeket és követelték a szabad áthaladást. A határőrök előzőleg nem kaptak tűzparancsot, és egyáltalán semmiféle utasítást arra, hogy mit tegyenek. Később érkezett a döntés: a leghangosabb, legharciasabb embereket engedjék át, de útlevelükbe tegyenek a visszatérést megakadályozó pecsétet. Az egyre nagyobb tömeg akaratának engedve végül a helyi parancsnokok megszüntették az okmányellenőrzést és felnyitották a sorompókat. Elsőnek 23 órakor Bornholmer Strasse átkelőnél.

Másnap szabadon engedték a politikai foglyokat, november 10-11-től pedig vésővel, csákánnyal, puszta kézzel a berliniek mindkét oldalról megkezdték a fal bontását. A bipoláris világ legerősebb szimbóluma napok alatt eltűnt. A kommunisták lába alól kicsúszott a talaj - és mint ahogy ez lenni ilyenkor lenni szokott -, az állampárt vezetői napok alatt ideológiát cseréltek. Átértékelték és elkezdték magyarázni múltbéli szerepüket.

Ha átértékelés, mi a magyarázata, hogy a németek szembe tudtak nézni a múltjukkal, feldolgozták a náci és kommunista korszak sötét részleteit. Szemben Magyarországgal, ahol a tudatlanság értelmetlen politikai és ideológiai csaták kiindulópontja.

Hiba lenne egyértelműen kijelenteni, hogy Magyarországon nem történt meg a múlttal való szembenézés. Németországnak a volt NSZK révén 40 év előnye van velünk szemben, ahol 60 éve demokratikus közegben élnek az emberek, szabad a vélemény, lehet vitát folytatni. És ez a múlt feldolgozásának alapja. Ráadásul háborút vesztett országról van szó, a vesztes kötelessége pedig a múlt hibáin elmélkedni - a győztesek számára ez nem kötelező. A múlt feldolgozását Magyarországon megakadályozta a diktatúra, amely ugyebár nem szokott árnyalni.

(MTI)

Az egy párt, egy igazság eszméje gátolta a múlttal való őszinte szembenézést, így a ’20-as, ’30-as évek például ideológiai alapon „prefasiszta időszakká” váltak, a kommunista rendszer objektív kritikája pedig szóba sem jöhetett. Hazánkban a rendszerváltás után kezdődhetett el a XX. századi magyar történelem őszinte értékelése, de nem vagyunk „elveszve”. Annak ellenére nem, hogy erős politikai szándék érződik a múlt feldolgozásának késleltetésére és elkenésére, amivel rövid távú politikai akcióik sikerét remélik.

Ernst Nolte, a német történész gondolatát kölcsönözve elmondható: a magyar XX. század története nem akar történelemmé válni. Ezt a sok keserűséget és kudarcot tartalmazó történetet mintha némelyek nem hagynák történelemmé alakulni. A történelem ugyanis egy más, kezelhetőbb dimenziója a múltnak. A történészek mindenesetre teszik a dolgukat. Ilyen szempontból Magyarország egyáltalán nem áll rosszul és nincs elveszve.