Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 16., kedd, Henrietta Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Kegyelemdöfést adtunk a kommunizmusnak

Kegyelemdöfést adtunk a kommunizmusnak - illusztrációNem túlzás, hogy az NDK a demográfiai gyorshalál megakadályozására vágta ketté Berlint, majd mintegy 30 év múltán ugyanezen okok miatt hagyta lebontani. A berlini fal leomlása az európai kommunizmus szimbolikus fináléja, a kegyelemdöfést azonban Magyarország adta meg. Ha a történteket hagyjuk történelemmé válni, mi is könnyebben élünk majd együtt a múlttal – Tallai Gábor történésszel beszélgettünk.
Ki határozta el a fal felépítését?

A második világháború végén Berlint először három, majd francia igényre négy: szovjet, amerikai, brit és francia megszállási zónára, szektorra osztották fel. Kelet-Berlin a szovjetek, a nyugati városrész pedig a nyugati szövetségesek ellenőrzése alá került, ám ekkor még nem határozták el a város kettészakítását. Az 1945 utáni másfél évtizedben kialakult helyzet hozta magával, hogy 1961. augusztus 12-ről 13-ára virradóra, egyetlen éjszaka alatt az NDK oldaláról szögesdrótkerítést húztak fel gyakorlatilag a város közepén.

Szét kellett választani keletet és nyugatot?

Egészen 1961 nyaráig viszonylag könnyű és biztonságos volt az átjárás, amit az emberek ki is használtak. Sokan az egyre romló gazdasági körülmények, a kőkemény ideológiai nyomás miatt vándoroltak nyugatra. Nem volt könnyű a két városrész közti pénzforgalom ellenőrzése sem, nyugaton nyugat-német márka, keleten kelet-német márka volt a fizetőeszköz. A két márka közti jelentős különbséget kihasználva sokan ingáztak a városrészek között. Bár a keletieknek a nyugaton dolgozók bére volt az egyik legfontosabb valutaforrásuk, a kommunista hatalom több intézkedést is hozott a nyugati munkavállalók ellen. Ilyen volt például, hogy lakbérüket a négyszer többet érő nyugat-német márkában kellett leróniuk.


Egyértelművé tette a helyzetet, hogy az emberek tömegesen menekültek a kommunista országból: 1948-1961 között több mint 2,6 millióan hagyták el a 17 milliós NDK-t. Főleg a szakképzett, fiatal munkaerő, az értelmiség távozott. A menekültáradat már-már demográfiai összeomlással, afféle gyorshalállal fenyegette a kelet-német államot. Ezt kellett megakadályozni a fallal, ami az „egyszerű” szögesdrótból négy átépítési fázis után 1975-re magában a városban 40 kilométer hosszú, átlagosan 3,6 méter magas betonfallá fejlődött a hozzá kapcsolódó biztonsági zónával és műszaki létesítményekkel.

Tallai Gábor

Tallai Gábor történész, a Terror Háza Múzeum programigazgatója.


Hogyan tarthatta a kapcsolatot Nyugat-Berlin az NSZK-val?

A közvetlen vonatközlekedés mellett zárt autópálya kötötte össze a két területet, természetesen le- vagy felhajtók nélkül. Ezenkívül repülő összeköttetés volt.

A szovjetek törekedtek a kommunista területen viruló imperializmus megdöntésére, bekebelezésére?

Ha arra céloz, hogy nyílt akciókkal megsértették volna Nyugat-Berlin integritását, a válasz nem. Ezzel kirobbantották volna a harmadik világháborút. A nagyhatalmak kényesen ügyeltek a status quo fenntartására, Nyugat-Berlin szovjet megszállása szóba sem jöhetett. Szovjet részről egyszer történt kísérlet arra, hogy Berlinnel zsarolják a nyugati szövetségeseket: 1948 júniusa és 1949 májusa között blokád alá vették Nyugat-Berlint. Az amerikaiak erre légifolyosót építettek ki, repülőgépekről látták el a körülzárt városba, míg végül a szovjetek „meghátráltak”.

A Terror Háza Múzeum Átvágva című kiállításának részlete - KÉPGALÉRIA

A Terror Háza Múzeum Átvágva című kiállításának részlete - KÉPGALÉRIA



Igaz, hogy Magyarország vette ki az első téglát a berlini falból?

Sőt, úgy vélem, a határnyitással, a páneurópai piknikkel Magyarország adta meg a kegyelemdöfést a kommunista rendszernek. A fal lebontásának hátterében gyakorlatilag ugyanaz áll, mint ami a felépítését indokolta: 1989. szeptember 11. és november 9. között közel 60 ezer ember szökött meg az NDK-ból. A kelet-német vezetés teljesen tanácstalan volt, a keleti blokkban érezhető enyhülés ismét hatalmas menekülthullámot indított nyugat felé.

Érdekes módon máig nem kezeljük a megfelelő helyén az augusztusi páneurópai pikniket, ami pedig a világot megváltoztató eseménysor első jelentős állomása. A magyar határzár megbontása, a németek nyugatra engedése bejárta a világsajtót, nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A magyar történelemnek egyébként ritka, de nem példa nélküli pillanata volt ez: a magasztos célért képes volt összefogni a politika, a civil szféra és a hivatali apparátus.

Horn Gyula szeptember 10-ei bejelentése és a vasfüggöny végleges lebontása nagymértékben felgyorsította az NDK politikai szétesését. Vezetőik zavarát Gorbacsov is növelhette, akinek hozzáállását kiválóan mutatja, hogy egy Helmuth Kohl-lal folytatott megbeszélés során, a német kancellár aggodalmaira tömören csak annyit mondott: a magyarok jó emberek.

Átvágva

Húsz éve megnyíltak a határok. A Vasfüggöny leomlott és Kelet-Európa népei számára valóra vált egy álom. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, a ki- és bezártság hosszú évtizedei után újra Magyarország tette meg az elsô lépést a szabadság felé. Átvágva címmel időszaki kiállítás nyílt a berlini fal leomlásáról a Terror Háza Múzeumban.


Ami a berlini fal eltüntetését illeti, órák alatt történt minden...

z NDK vezetésének politikai legitmitása teljes mértékben szétforgácsolódott. Az NDK-államvezetés lépéskényszerbe került, új szabályokat dolgozott ki a nyugatra történő utazás megkönnyítésére. Ezeket november 9-én Günter Schabowski, a kelet-berlini párttitkár ismertette sajtótájékoztatón, amit a tévék élőben közvetítettek. Az esemény után egy olasz újságíró – forgó kamerák előtt rákérdezett, hogy mikor lépnek életbe az új szabályok. Schabowski szemüvegét keresve, anélkül, hogy jegyzeteibe belepillantott volna, így válaszolt: „Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen azonnal.”

Először a berliniek kezdték bontani (MTI)

Először a berliniek kezdték bontani (MTI)



Schabowski kijelentését követően órákon belül tömegek lepték el a határátkelő helyeket és követelték a szabad áthaladást. A határőrök előzőleg nem kaptak tűzparancsot, és egyáltalán semmiféle utasítást arra, hogy mit tegyenek. Később érkezett a döntés: a leghangosabb, legharciasabb embereket engedjék át, de útlevelükbe tegyenek a visszatérést megakadályozó pecsétet. Az egyre nagyobb tömeg akaratának engedve végül a helyi parancsnokok megszüntették az okmányellenőrzést és felnyitották a sorompókat. Elsőnek 23 órakor Bornholmer Strasse átkelőnél.

Másnap szabadon engedték a politikai foglyokat, november 10-11-től pedig vésővel, csákánnyal, puszta kézzel a berliniek mindkét oldalról megkezdték a fal bontását. A bipoláris világ legerősebb szimbóluma napok alatt eltűnt. A kommunisták lába alól kicsúszott a talaj - és mint ahogy ez lenni ilyenkor lenni szokott -, az állampárt vezetői napok alatt ideológiát cseréltek. Átértékelték és elkezdték magyarázni múltbéli szerepüket.

Ha átértékelés, mi a magyarázata, hogy a németek szembe tudtak nézni a múltjukkal, feldolgozták a náci és kommunista korszak sötét részleteit. Szemben Magyarországgal, ahol a tudatlanság értelmetlen politikai és ideológiai csaták kiindulópontja.

Hiba lenne egyértelműen kijelenteni, hogy Magyarországon nem történt meg a múlttal való szembenézés. Németországnak a volt NSZK révén 40 év előnye van velünk szemben, ahol 60 éve demokratikus közegben élnek az emberek, szabad a vélemény, lehet vitát folytatni. És ez a múlt feldolgozásának alapja. Ráadásul háborút vesztett országról van szó, a vesztes kötelessége pedig a múlt hibáin elmélkedni - a győztesek számára ez nem kötelező. A múlt feldolgozását Magyarországon megakadályozta a diktatúra, amely ugyebár nem szokott árnyalni.

(MTI)

(MTI)



Az egy párt, egy igazság eszméje gátolta a múlttal való őszinte szembenézést, így a ’20-as, ’30-as évek például ideológiai alapon „prefasiszta időszakká” váltak, a kommunista rendszer objektív kritikája pedig szóba sem jöhetett. Hazánkban a rendszerváltás után kezdődhetett el a XX. századi magyar történelem őszinte értékelése, de nem vagyunk „elveszve”. Annak ellenére nem, hogy erős politikai szándék érződik a múlt feldolgozásának késleltetésére és elkenésére, amivel rövid távú politikai akcióik sikerét remélik.

Ernst Nolte, a német történész gondolatát kölcsönözve elmondható: a magyar XX. század története nem akar történelemmé válni. Ezt a sok keserűséget és kudarcot tartalmazó történetet mintha némelyek nem hagynák történelemmé alakulni. A történelem ugyanis egy más, kezelhetőbb dimenziója a múltnak. A történészek mindenesetre teszik a dolgukat. Ilyen szempontból Magyarország egyáltalán nem áll rosszul és nincs elveszve.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 18:16
 
EUR/HUF
264.02
 
CHF/HUF
181.70
 
USD/HUF
191.97
 
GBP/HUF
291.34
 
JPY/HUF
213,03
Hirdetés
Hirdetés