Csökken a visszaesés a légi közlekedésben
Lassul a visszaesés tendenciája a légi közlekedésben – legalábbis erre utalnak a Ferihegyi repülőtér július első két hetében rögzített utasforgalmi statisztikái. A nyári szabadságok időszaka némi gyógyírt nyújthat a válság által alaposan megtépázott légitársaságoknak és az idegenforgalmi szakma egészének.
Kapcsolódó cikkek
A jelek szerint, ha fellendülést nem is, de legalább a válság enyhülését meghozta a nyár: a családi nyaralások beindulása, a kedvelt tengeri üdülőhelyekre irányuló forgalom valóban felerősödött.
Dinamikus WizzAir
Július első két hetében is folytatódott a Malév lassú javulása, amelynek az előző évihez képest immár harmadik hónapja sikerült bővíteni a forgalmát. A Malév a jelek szerint elsősorban a charter-piacon lépett előre.
A WizzAir folytatja dinamikus fejlődését, július első két hetében 7,3 százalékkal több utasa volt, mint 2008-ban. A külföldi légitársaságok közül a British Airways figyelemre méltó 12,4 százalékos növekedést ért el.
Menetel a Norwegian
Lelassult a Lufthansa visszaesése, a vezető német légitársaság a magyarországi útvonalakon 5,6 százalékal kevesebb utast szállított, mint 2008 hasonló időszakában. A hosszú távú járatok közül az amerikai Delta komoly erőfeszítéseket tett a Malév által hagyott űr betöltésére. Míg tavaly júniusban havi 42 járatot üzemeltettek New York és Budapest között, addig az idén már havi 50-re emelték a járatszámot.
Az olcsó légitársaságok közül az easyJet továbbra is gyengélkedik, utasainak száma 4,1 százalékkal csökkent. A skandináv hátterű Norwegian viszont továbbra is magabiztosan menetel a Sterling tavalyi csődje után keletkezett vákuum kitöltésével.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 03:03
EUR/HUF
263.19
CHF/HUF
183.19
USD/HUF
194.39
GBP/HUF
291.88
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
ndrive g50 GPS 3d térkép mp3- mp4 alkatrésznek
Aktuális ár:4 990 Ft! ÚJ 4. 3"GPS navigáció 2009 full EU+FM transmitter!
Aktuális ár:5 800 FtiPaq 316 HIBÁS
Aktuális ár:16 000 Ft** Navon N470 navigáció - zsír **
Aktuális ár:30 000 Ft
