20-30 perces késések Ferihegyen
Ferihegy üzemszerűen működik, rövid, csak 20-30 perces késéseket okoz a menetrendben a Malév földi kiszolgáló cégének, a Malév Ground Hendling (GH) dolgozóinak munkabeszüntetése - mondta Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője.
A Malév GH nem csak a Malév, hanem jó néhány más légitársaság földi kiszolgálását is végzi. A szolgálatra rendelt 200 dolgozóból 35-40 nem vette fel a munkát - mondta Hardy Mihály. Az utasok bejelentkezése, a poggyászfeladás és -kiadás zavartalan.
A Malév repülőgépeit a Budapest Airport igyekszik olyan állóhelyekre állítani, ahol könnyebb a mozgatásuk, mert a sztrájk miatt a szokottnál kevesebb vontató, illetve szállítójármű áll rendelkezésre.
Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője elmondta, hogy a légitársaság reggeli 10 járata kisebb késésekkel elindult. Délben további 13 induló járata van a társaságnak, egyelőre ezeknél is csak kisebb késésekre számítanak. Délután 15 Malév járat indul Ferihegyről.
legyen ön is fn tudósító!
Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet azért nyúlt a sztrájk eszközéhez, mert a nyereséges vállalat alkalmazottainak bére újabb megvonások után az idén ismét csökken.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 16:38
EUR/HUF
265.67
CHF/HUF
182.33
USD/HUF
192.93
GBP/HUF
293.14
JPY/HUF
214,03

Top témák

Profession állások
4DB 2750 mAh - ás AA Akku + Töltő + AJÁNDÉK!
Aktuális ár:1 650 FtSony CHG- navigáció- AKCIÓ! !
Aktuális ár:11 111 FtStalker IX CB rádió
Aktuális ár:25 000 FtÚj Motorola TLKR T3 piros walkie- talkie
Aktuális ár:8 235 Ft