Kevésbé esett vissza a turizmus
Tavaly az előzetesen várt 10-15 százaléknál kevésbé, 8,4 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma Magyarországon és az észak-magyarországi régióban egyaránt.
A válság ellenére jelentős fejlesztések valósultak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta régióban, ahol 8 milliárd forint jutott turisztikai attrakció és 6 milliárd forint szálláshelyek fejlesztésére, többek között a siroki, a boldogkői, a kisnánai vár rekonstrukciójára, az egri és a miskolci termálfürdő fejlesztésére, illetve az ipolytarnóci természetvédelmi beruházásra.
A fejlesztésekre annál is inkább szükség van, mert a 2010-es stagnálás után 2011-ben várhatóan újra beindul az idegenforgalom bővülése.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Regionális Operatív Programjának forrásaiból mintegy 20 százalék jut turizmusfejlesztésre. Ez pedig jóval nagyobb arány, mint az ország egyéb régióiban.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 00:55
EUR/HUF
263.19
CHF/HUF
183.19
USD/HUF
194.39
GBP/HUF
291.88
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
EZ A GPS MÁR TÉNYLEG MINDENT TUD! BEVEZETŐ ÁRON!
Aktuális ár:36 990 FtTOM TOM One 1 hónap ZiPpZaR garancia megkímélt
Aktuális ár:15 950 FtÚj Motorola TLKR T7 family pack walkie- talkie
Aktuális ár:24 715 FtSirio mobil CB antenna
Aktuális ár:8 800 Ft