-
Jól járhatatnak az új csőddel
A csőd eddig nem volt népszerű eszköz az eladósodott vállalkozások körében, mert nem tette lehetővé a cégek újjászervezését. Az új csődtörvénnyel együtt járó kilencvennapos fizetési haladékkal most esélyt kaphat erre a fizetésképtelen cég, hitelezője pedig arra, hogy pénzéhez jusson.
Pénzügyek
-
Lekaszálta a juttatásokat a válság
A válság erősebben sújtotta a kis cégeket, mint a multikat. A tíz főnél kevesebb dolgozót alkalmazó vállalkozásoknál csökkentek leginkább a béren kívüli juttatások. Az országos átlagjövedelem alakulása viszont nem mutat jelentős törést az elmúlt két évben – áll egy friss kutatásban.
-
Indul a pozitív adóslista
Eddig a hitelpiac mintegy 70 százalékát lefedő 159 pénzügyi szolgáltató csatlakozott a kizárólag pozitív lakossági hiteladatokat rögzítő Credit Reference (CR) adatbázishoz - mondta Nagy Róbert, a CR-t működtető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. elnök-vezérigazgatója.
-
Lassan eltűnik a papír kétszázas
Még 27 napig fizethetünk a papír kétszázassal, amelyet a Magyar Nemzeti Bank novemberben végleg kivon a forgalomból. Az MNB a bankókból mintegy negyven tonna bankjegybrikettet készít, amit jótékony célokra ajánl fel.
Üzleti környezet
-
Veszélyes munka a takarítás
Az Európai Unióban 3,6 millió ember dolgozik a takarítóként, az ágazat mégis csekély figyelmet kap, a benne rejlő veszélyek ezzel szemben hatalmasak - nemcsak egészségi, hanem gazdasági téren is. Az október 19-23. között zajló európai munkavédelmi hét egyik kiemelkedő témája az ezen területen dolgozók munkakörülményei.
-
Nem a papír menti meg a dolgozó életét
Évente legalább száz ember veszti életét, és húszezernél is többen sérülnek meg munkabalesetben hazánkban. A megelőzés szerepe elengedhetetlen: a dolgozók egészsége, élete néha egy hajszálon, egy munkavédelmi sisakon múlik. Vannak persze veszélyesebb munkahelyek, ahol nagyobb az esély egy balesetre, de a kockázatok előzetes kiértékelésével sokszor csökkenthetők a veszélyek.
-
A nők felét zaklatják a munkahelyen
Egy uniós felmérés szerint a nőknek közel a felét, a férfiaknak pedig a tizedét éri szexuális zaklatás a munkahelyén. A felmérés során az egyes tagállamokban nagy volt az eltérés: néhol a nőknek mintegy 70-80 százaléka beszámolt ilyen tapasztalatról. Ennek az eltérésnek az oka a társadalmi nemi szerepekről vallott helyi felfogás, illetve a másféle jogorvoslati rendszer lehet.
piacok
-
Átrendeződik a faktoringpiac
A faktoring piacot legújabb tanulmányában részletesen elemző PricewaterhouseCoopers szerint a jövőben - fúziókkal és új szereplők piacra lépésével - piaci átrendeződés várható, illetve várhatóan lesznek olyan faktorházak is, akik nem tudják majd folytatni tevékenységüket.
-
Kezdi összeszedni magát az online hirdetési piac
A recesszió okozta visszaesés után lassan kezd magához térni az online hirdetési piac, miközben a nyomtatott és az elektronikus sajtó továbbra is gyengélkedik, és lehetséges, hogy már nem is tér vissza a válságot megelőző szintjére.
-
A Jobbik megfúrhatja a Mercedes-gyárat
Visszaköveteli az épülő Mercedes-gyár alóli földjeit az egykori tulajdonosok hétfős csoportja, akik szántóföldekért jelentős összegeket kaptak. A keresetet a Jobbik szorgalmazta - írja a Népszabadság.
Pályázati hírek
-
Az EU sem segít a kis cégeken
Az unió nem kérdőjelezi meg a kis cégek foglalkoztatási szerepét, de a gyakorlatban eddig nem valósította meg a támogatásokat, amiket eltervezett a mikrovállalkozások megsegítésére. Továbbra is nehéz forráshoz jutni, nem csökkent a körbetartozás és eddig a bürokrácia sem. A válságban magukra maradtak a legkisebbek.
-
Könnyebb lesz foglalkoztatási támogatást igényelni
A kormány hajlandó könnyítéseket tenni a gazdasági vállalkozások számára a foglalkoztatási támogatásokhoz kötött feltételek teljesítésében - közölte Varjú László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára pénteken az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén pénteken.
-
Fékez vagy felrepít az uniós pályázat?
Bedugult a vidékfejlesztési pályázatok pénzcsatornája. Nyoma sincs annak a gördülékenységnek, ami például a gazdaságfejlesztési célú támogatások kifizetését jellemzi. Az év eleje óta más források híján ennek ellenére élénkült a kkv-k érdeklődése, amit a legújabb könnyítések tovább ösztönözhetnek. A Figyelő Üzlet&Siker melléklete alaposan körüljárva a témát arra jutott, csak az életképes cégeknek érdemes pályázni.
IT
-
Nagy siker az új magyar kereső
Nemzetközi színtéren indul az egyre fontosabb tematikus keresők között egy új magyar fejlesztés, a HealthMash.com.
-
Elindítjuk IT vállalkozását!
A Figyelő üzleti hetilap és PCWorld magazin, DEMO ’08 címmel pályázatot hirdet induló és feltörekvő hazai IT-fejlesztőcsapatok számára.
-
Csak óvatosan az IT költségcsökkentéssel
A cégvezetés úgy tekint az IT területére, mint egy nagy fekete lyukra, ami csak viszi a pénzt, pedig az IT költségek csökkentése komolyabb veszélyeket is hordozhat magában - olvashatjuk a KPMG közleményében.
Távközlés
-
Egyre népszerűbb az e-fizetés
Egyre szívesebben vásárolnak a magyarok készpénz használata nélkül. A bankkártya mellett a mobiltelefonos fizetés, a virtuális számla és egyéb online fizetési megoldások is egyre népszerűbbek.
-
A mobil a holnap pénztárcája
A felmérések szerint úgy viszonyulunk az elektronikus fizetéshez, mint a pirézekhez. Ismeretlenül is elutasítjuk, pedig ma már több megoldás is létezik a hagyományos fizetőeszköz leváltására. Megnéztük, mit nem használunk még.
-
Új mobiltechnológia helyettesítheti a bankkártyákat
Már Magyarországon is forgalomban vannak azok a mobiltelefon fajták, amelyek a legújabb technológia segítségével kiválthatják a bankkártyákat vagy a beléptető kártyákat.
Menedzsment
-
Az állam fizeti a képzéseket
A gazdasági válság miatt a felére csökkent a képzésüket saját forrásból finanszírozók száma – derült ki az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) friss felméréséből.
-
Ingyenes e-tanfolyam vállalkozóknak
Ingyenes online tanfolyamok indulnak vállalkozóknak, a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ szervezésében.
-
Marketinghiány a kkv-knál
A hazai kkv-k közül egyelőre kevesen folytatnak tudatos marketing tevékenységet, és keveset is költenek erre a célra. A legnépszerűbb reklámeszköz az internet, 54 százalékuk használja ezt a lehetőséget.
Könyvajánló
-
Előretekintő számvitel
A hagyományos számvitellel szemben a vezetői számvitel a jövőre koncentrál, és nem eredményességet mér, hanem inkább utat mutat. A könyv közérthető formában mutatja be a kérdést.
-
Szigorúan ellenőrzött jóslatok
-
Dolgozni öröm
-
A sikeres üzlet alapja
Az FN ajánlja

További megjelenési felületeink
Partnereink ajánlják
- 22:03 Beültünk az új luxus-Suzukiba (NLCafe)
- 21:03 Állami kártalanítást az autósoknak! (NLCafe)
- 19:30 F1: Elkaszálták a McLaren és a Mercedes diffúzorát (vezess.hu)
- 18:45 A kacsa szerelmese (vezess.hu)
- 18:00 Teszt: Honda Accord Tourer 2.2 Executive automata (vezess.hu)
| Válasszon partnereink közül |
|---|