Két szennyezett nap kell a szmogriasztáshoz
Ha a légszennyezés egy évben 35 napon át eléri az egészségügyi határértéket, a fővárosnak cselekednie kell. Idén már csak két nap „hiányzik”. Hagyó Miklós szerint messze vagyunk még a szmogriadótól, de a főváros számos intézkedése szolgálja a légszennyezés mérséklését. Ezt zöldszervezetek is elismerik, de kevésnek tartják. Vasárnap civilszervezetek élhetőbb Budapestért demonstráltak.

Demonstráció az élhetőbb Budapestért (fotó: MTI)
Bíztatók a zöld zóna kialakítására és a szállópor küszöbértékének meghatározására vonatkozó tervek, valamint a Belváros forgalomcsillapításának előkészítési munkái. A Levegő Munkacsoport ugyanakkor visszalépésként értékeli a BKV tarifaemelését, amely hatására már most kimutatható az utasvesztés, és veszélyes előjel a budapesti erdők átsorolása is forgalomképtelenből korlátozottan forgalomképessé. Folytatódott a zöldterületek átminősítése is.
Többszörösen túllépett határ
Hazánkat uniós jogszabály kötelezi arra, hogy ha a levegőben található károsanyagtartalom az év 35 napján eléri az egészségre veszélyes határértéket, tájékoztatni kell a lakosságot, valamint haladéktalanul intézkedési tervet kell kidolgozni és végrehajtani. 2005-ben és 2006-ban 163 ilyen nap volt, tavaly pedig 109. Idén - február közepén - már 33 napnál tartunk, vagyis még két szennyezett nap, és a főváros vezetésének cselekednie kell - figyelmeztet Lukács András.
A Fővárosi Közgyűlés 2006 májusában elfogadta Budapest Levegőtisztaság-védelmi Programját, amelybe a Levegő Munkacsoport javaslatait is beépítették. A program viszont nem tartalmaz részletes végrehajtási terveket és határidőket. Így a megvalósítása egyre halasztódik. Hagyó Miklós szocialista főpolgármester – helyettes vasárnap elkísérte a felvonulókat, és átvette a zöldek petícióját. Az elmúlt egy évben konkrét lépések történtek Budapest levegőjének tisztaságáért, az új Budapesti Környezeti Program pedig megvalósítható, számon kérhető terveket rögzít – fogalmazott a politikus a rendezvény után.
A szmogriadó menete
Fontos eredmény a gépjárművek tervezett környezetvédelmi felülvizsgálata, és még ebben az évben elkészül a szálló porra vonatkozó (PM10) küszöbérték. A levegő tisztaságát szolgálja a teherautók behajtási engedélyének díjemelése, és a tervezett belvárosi zöld zóna kialakítása. Hagyó szerint ugyanakkor Budapesten a levegő összetételében a légszennyezettség összetevői a hatályos jogszabályokhoz viszonyítva jelenleg még messze vannak az egészségre káros határértékektől, de az úgynevezett tájékoztatási határértéket viszont egyes káros anyagoknál már időnként megközelítették.
Budapest jelenlegi szmogriadó-rendelete egyébként egyértelműen meghatározza a teendőket: az enyhébb szintű szmogriadós helyzetben, azaz a tájékoztatási fokozatban. A lakosság tájékoztatása és önkéntes korlátozásra történő felhívása mellett az érintett üzemek 25 százalékkal csökkentik kibocsátásukat. A legsúlyosabb helyzetben - a szmogriadó riasztási fokozatában - a Hungária körúton belüli belvárosi övezetben teljes, a peremkerületekben pedig egy páros-páratlan elven működő személygépjármű forgalomkorlátozást kell elrendelni. Az érintett üzemek kibocsátáscsökkentése ekkor 50 százalékos – áll a főpolgármester-helyettes közleményében.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 14:49
EUR/HUF
261.88
CHF/HUF
180.89
USD/HUF
191.40
GBP/HUF
292.94
JPY/HUF
212,06

Top témák

Profession állások
KOLLINEÁR ANTENNA
Aktuális ár:5 000 FtAKCIÓ! ! MOTOROLA GM 950
Aktuális ár:5 000 FtWayteQ X920BT
Aktuális ár:26 000 FtMaxon PM- 160 V2 URH rádió
Aktuális ár:45 000 Ft
