Farkas Bertalan a róla elnevezett vonaton tart előadást
Élményvonat indul a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra jövő szombaton. Az expresszen Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós tart repüléstörténeti előadást.
Az ünnepélyes névadó után reggel 8-kor fut ki az első magyar űrhajósról elnevezett élményvonat. A Nyugati pályaudvarból Farkas Bertalan a másfél órás úton előadást tart majd a repülés történetéről, az utasok tájékozódhatnak a repülőnap programjairól, a kisebbeket vasúti és repülős kifestő várja. Az érdeklődők megtekinthetik a Közlekedési Múzeumból elhozott űrhajós kiállítást, aminek része a Pille magyar fejlesztésű űrhajós műszer is.
A „guruló" kiállítást a magyar űrhajózás 30. évfordulója alkalmából szervezi a MÁV Nosztalgia és a Közlekedési Múzeum.
A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap Európa öt legnagyobb repülőbemutatóinak egyike, amelyen több mint 20 nemzet vesz részt. A hazai és külföldi katonai repülő produkciók mellett több ország és hazánk polgári repülése is bemutatókat tart.
Ajánlott weboldalak
A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap Európa öt legnagyobb repülőbemutatóinak egyike, amelyen több mint 20 nemzet vesz részt. A hazai és külföldi katonai repülő produkciók mellett több ország és hazánk polgári repülése is bemutatókat tart.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 02:47
EUR/HUF
286.90
CHF/HUF
222.83
USD/HUF
225.38
GBP/HUF
348.65
JPY/HUF
271,77

Top témák
-
Váltson négyesbe!
A T-Home és T-Mobile új Paletta szolgálta- táscsomagja összesen 4, 3 vezetékes és 1 mobiltelefonszolgál- tatást tartalmaz!

Profession állások
Vásárolj olcsóbban!
