Teszt: Suzuki Splash - mi lesz a gúnyneve?
A Suzuki apró egyterűi kitörölhetetlenek az utcaképből. Van akinél Wagon R pozitív (R+), az igazán tréfásaknál vagyonőr névre hallgat. A Splash még nem kapott ilyet, de biztos csak idő kérdése. Ezek a nevek talán idétlenek, de látszik belőlük, hogy valamiféle kötődés jött létre sok magyar és a Suzuki mikroegyterűje között.
Egy időre a Wagon R+ teljesen eltűnt, de most visszatért az átkeresztelt autó. A Splashnek már a nevében (csobbanás) is több lett az élet. Az elszánt hűtőláda-designt a japán tömegnyomor diktálta (minél kisebb alapterületen minél több helyet), az új viszont egy Európának szánt kisautó.
Változatlan maradt a rokonság az Agilával, amelyet az Opelnek megéri ikertestvérével együtt gyártatni Esztergomban.
Szemből a Suzuki erősen eltér az Agilától, előbbinek a hűtőnyílása az újabb Audikéra emlékeztet. Hátulról az Agila és a Splash között a legfeltűnőbb különbség a rendszám elhelyezése: az Opel a lökhárítóban hordja, a Suzuki meg a csomagtérajtón.
Megszűnt olcsó dobozautónak lenni
Jól jön a nyakigláb kasztni, mert meghökkentően tágas belső szorult a masszívnak tűnő lemezek közé. Ha egy kicsit segítenek az elöl ülők, akkor az igazán nyurgák könnyen beférnek hátra. A minimálprogramon jóval túlmutat a csomagtér is. Térfogatra kicsi, de van alatta még némi hely az alsó rekeszben, kibővítésekor az ülés lesüllyed, ezért a padló sík. És két akasztót is kapunk a szélére, hogy ne boruljanak fel a szatyrok.
Kanyarsebességben a Splash többet tud az ülésnél, amely ebben a kategóriában kényelmes ugyan, de nem sokat tart. Érdemes felpörgetni a tempót, a Splashben együtt élünk a futóművel és a kormányzással. Szép határozottan, felnőttesen viselkedik az autó, nincs semmi bénázás. A büszke hasítás árát a nagyon pocsék utakon kell megfizetni, ahol a rugózás kényelmetlen.

Ezzel együtt a komfort van annyira jó, hogy nekivághassunk hosszabb távoknak. A tesztautót próbaképpen ellátták kiegészítő hang- és rezgéscsillapító elemekkel, az ajtókba és a csomagtérkárpit alá is jutott belőlük. Egyetlen Splash után nem tudjuk, hogy a külön zajvédelem híján milyen volna az autó, de ha ez a megoldás átkerül a sorozatgyártásba, akkor egy kulturált kiskocsi jön le a szalagról.
Budapesten 7,9 litert fogyasztott
Szerencsénk volt az 1,2 literes motorral. Életerős darab, kényelmesen elég a Swifttel közös padlólemezt használó kiskocsihoz. A 86 lóerőtől kicsivel több tüzet, nagyobb felszabadultságot vártunk magas fordulaton, de így is jó vele menni. Az autó egész eleven, ha a szorosan járó váltóval gyorsan ugrálunk a fokozatok között.
Az 1,3-as dízelt ismerjük más autókból, így tutira a nagyobbik benzines a legélvezetesebb motor a választékban. Ha nem csakis és kizárólag városi autónak vennénk a Splasht, akkor rászánnánk a 191 000 forintot az 1,2-es motorra. A 7,9 literes budapesti fogyasztásnál alacsonyabb értéket vártunk, de ennél jobbat is ki lehet hozni.
A végén a Swift kerül kevesebbe
Mi a legerősebb motorral és a leggazdagabb felszereltséggel kaptuk meg az autót, ami 3,2 milliós árat jelent, de a szubsztancia van annyira jó, hogy szerényebb változatban is legyen minek örülni.
Árban a legújabb Suzuki a Swifthez áll közel, mármint papíron. Aki betér egy kereskedésbe, hamar rájön, hogy a kedvezményeket is számolva a Swiftet olcsóbban el tudja hozni az apró egyterűnél.

Képgaléria (vezess.hu)

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 16:57
EUR/HUF
266.07
CHF/HUF
181.88
USD/HUF
194.82
GBP/HUF
291.42
JPY/HUF
217,88
KÉTSÁVOS TELESZKÓP ANTENNA BNC CSATLAKOZÓS
Aktuális ár:2 900 FtUsb GPS vevő ( Navilock NL- 208P )
Aktuális ár:10 000 Ft2GB- os sd/micro sd kártya 1990Ft.
Aktuális ár:1 990 FtQuansheng TG- UV kétsávos kézi adó- vevő
Aktuális ár:15 000 Ft

Top témák
Mio C520 dobozos vadonatúj eladó!
Aktuális ár:47 000 FtThunder GPS Fm Transzmitteres, Bluetooth- os
Aktuális ár:18 000 FtÚJ 5" GPS FM TRANSMITTER TELJES EU 1 ÉV GARI
Aktuális ár:25 900 FtKÉTSÁVOS ANTENNA BNC CSATLAKOZÓS
Aktuális ár:3 500 Ft

Profession állások
Stabo (Stadard Hx390) SC390V URH rádió
Aktuális ár:13 900 FtGPS 450 BT+FM+ TOLATÓ KAMERA TELJES EU! ! ! ! !
Aktuális ár:34 990 FtBinatone Carrera x430 GPS !
Aktuális ár:1 FtMIO C720 GPS magyar nyelvű, 33 ország térképével
Aktuális ár:45 000 Ft