Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 19., péntek, József, Bánk Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Feloszlatnák a Jobbikot a cigányok

A Jobbik feloszlatását kezdeményezi és társadalmi összefogást sürget az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a sajóbábonyi, és az ország más településein is tapasztalható cigányellenes megnyilvánulások miatt.
Kozák János azt mondta: a cigányság jogainak érvényesítése érdekben a "cigányság megszüntetésére, megsemmisítésére létrejött" Jobbik feloszlatását kívánják elérni, ezért soron kívüli egyeztetést kezdeményeznek a parlamenti pártok vezetőivel, a kormányfővel, az igazságügyi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszterrel.

Hozzátette: ha a tárgyalás nem vezet eredményre, nemzetközi fórumokhoz fordulnak.

Kozák János oszlatna (Fotó: MTI)

Kozák János oszlatna (Fotó: MTI)



Magánhadsereg

Az OCÖ elnökhelyettese megjegyezte: a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda a Jobbik parancsára újraalakította önmagát, így létrehozta magánhadseregét, amely kizárólag arra hivatott, hogy provokálja a Jobbik gyűlésein a cigányságot. "Joggal félhetnek a cigányok, ha a parlamentbe törekvő párt nyilvános fórumán azt mondja, erőszakkal kell beintegrálni a cigányságot, ha nem, börtönbe zárják őket, vagy akár elhagyhatják az országot" - fűzte hozzá.



Az OCÖ elnökhelyettese úgy fogalmazott: a kialakult polgárháborús helyzet kezelése érdekében összefogásra szólítják fel a cigányokat és nem cigányokat. Ne hagyjuk, hogy látszatmegoldásokkal, hatásvadász beszédekkel, katonai megmozdulásokkal befolyásoljanak és megfélemlítsenek bennünket - tette hozzá.

Illetéktelen vajdák

Kozák János a magukat cigányvajdának nevező emberekre utalva úgy fogalmazott: a cigányság nevében illetéktelen, önjelölt emberek nyilatkoznak, és ez nagy veszélyt jelent, ugyanis eltorzult véleményüket a cigányság mögé rejtve hangoztatják, saját népükkel szembefordulva kárt okoznak nemcsak a cigányságnak, hanem az egész társadalomnak, így ezeknek az embereknek a cigányságon belül nincs helye - jelentette ki.

A borsodi kisvárosban vasárnap történt incidens miatt előzetes letartóztatásba helyezett, illetve eljárás alá vont roma emberekre utalva azt mondta: vegye figyelembe a rendőrség, hogy a gárdisták által provokált cigányok félelmükben cselekedtek, amikor összetörték azt a bizonyos autót. Ugyanakkor sérelmezte, hogy egyetlen gárdatag ellen sem indult büntetőeljárás.

Bocsánatkérés

A sajtótájékoztatón Kozák János bocsánatkérést követelt Molnár Oszkár és Veresné Szabó Éva országgyűlési képviselőktől, amiért a cigány anyákat azzal vádolták meg, hogy a nagyobb családtámogatási összeg érdekében még magzatkorában bántják gyermeküket.

A szociális kártya bevezetésével kapcsolatban úgy fogalmazott: a kártya kitalálója és kibocsátója gondolkozzon el azon, milyen helyzetbe kerülnének az emberek akkor, ha minden magyar állampolgárnak erre a szégyenkártyára utalnák a fizetését, és csak az OCÖ által létrehozott szociális boltban lehetne élelmiszert vásárolni.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 22:45
 
EUR/HUF
263.19
 
CHF/HUF
183.14
 
USD/HUF
194.39
 
GBP/HUF
291.84
 
JPY/HUF
213,84