A franciák Párizsban 5-2-re legyőzték az angolokat, de a magyarokkal szemben 5-2-es összesítéssel kiestek az Eb negyeddöntőjében. A legjobb nyolc között hatvan éve, 1964. április 25-én rendezett francia–magyar találkozón (1-3) Albert Flórián és Tichy Lajos vezérletével úgy parádéztak honfitársaink – oh-la-la! –, hogy Henri Guerin francia szakvezető csak azt tudta ismételgetni: „Nem értem, nem értem."

Valami bűzlik, de most nem Dániában, épp ellenkezőleg. Mi okozhatja, hogy az északi országok válogatottjai közül ismét csak egy – Dánia – jutott ki egy nagy tornára, holott az elmúlt bő harminc évben nem ez volt a jellemző?

A Gazprom-Fradi házasságtól indulva egészen az El Clasicóig jutunk, filozófiai értekezésekbe bocsátkozunk a hosszabbítások és a tizenegyespárbajok értelméről, megbeszéljük, le vannak-e már foglalva a nyaralások Pakson a nemzetközi kupaselejtezők idejére, és feloldjuk a Haaland-Torghelle dilemmát is. Ez a legújabb Ziccer.

A Bajnokok Ligája negyeddöntői ötcsillagos szórakozással kényeztették el a szurkolókat. Az UEFA elégedetten dőlhet hátra: csúcseseménye újfent bizonyította, hogy mennyivel erősebb a konkurenciánál. Arra persze az európai szövetség sem tud csodaszert kínálni, hogy a BL igazából a negyeddöntőre teljesedik ki, és arra sem, hogy az öreg kontinens legnagyobb bevételű klubjai továbbra is domináljanak.