Megegyezett a kormánnyal a fuvaros lobbi 2008 végén arról, hogy a dolgozóik után fizetett szakképzési hozzájárulás összegét teljes egészében a kötelező továbbképzésekre fordíthatják. Szűcs Erika szociális miniszter erre vonatkozó javaslatát mégis elvetette az Országgyűlés. „A szállítmányozók nem vették észre, hogy nem elég a kormánnyal leülniük. A pártoknál, és különösen a Fidesznél is kellett volna lobbizniuk” – szűrte le a történet tanulságait egy parlamenti bennfentes a Figyelőnek.
Ez a kimenetel a ritkább. A gazdasági és a regionális lobbik a legtöbbször megtalálják az utat a megfelelő képviselőkhöz, és – mint öt ügyet bemutató összeállításunkból is kiderül – adott esetben a Fidesz és az MSZP képviselőit egyaránt sikerrel győzik meg. Önmagában ezzel nincs is semmi baj, hiszen az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában vagy éppen Brüsszelben is teljesen bevett és legális, jól nyomon követhető tevékenység a lobbizás. Csakhogy a hivatalos adatok szerint ilyen alig létezik Magyarországon. A kijárásos érdekérvényesítésnek ugyanis pontosan körülhatárolt keretei vannak 2006 óta: akkor fogadták el a röviden lobbitörvénynek nevezett szabályozást. Ez alapján tartja nyilván a hivatalos lobbistákat és lobbiszervezeteket a Központi Igazságügyi Hivatal (KIH), illetve gyűjti be a negyedévente elkészített lobbijelentéseket. Ezekből válhatna egyértelművé, hogy ki, milyen ügyben, milyen döntéshozónál lobbizott.

Fotó: MTI

ÁTLÁTHATATLANUL. A cél világos: a törvényhozók így gondolták megakadályozni, hogy az erős érdekérvényesítők átláthatatlan módszerekkel alakíthassák a saját hasznukra az Országgyűlés döntéseit. A lobbizás, ha transzparens, erősítheti a demokráciát, mert elősegíti a különböző érdekek megjelenését a törvényhozásban. Ám ha zárt ajtók mögött, átláthatatlanul zajlik, akkor csak a tűzhöz közel lévőknek kedvez. A transzparenciát erősítő törvényhozói szándék pedig nem érvényesül.

Kevéssé valószínű ugyanis, hogy 2009 második félévében mindössze 18 „érdemi lobbitevékenység” zajlott, ahogyan azt a KIH statisztikái mutatják. „Hülye, aki bejelenti, hogy mit csinált” – kommentálta az adatot és a hazai helyzetet a Figyelőnek egy, a lobbitörvény szabályai szerint hivatalos, tehát regisztrált lobbista. Ebből a megközelítésből az ország „legbénább” lobbistája Országbíró Zoltán, aki parlamenti lobbizásáról 2009-ben a legtöbb jelentést adta le. (Összefoglalónkat a bejelentett esetekről lásd  alább.)

Tény, hogy csak a Figyelővel háttérbeszélgetéseket vállaló lobbisták, képviselők és lobbizásra megbízást adó cégvezetők is több találkozóról számoltak be, mint amennyit a KIH számon tart. Azt, hogy a lobbizás nem is kis méretekben folyik, jól mutatják a lapunk által kiválogatott ügyek, amelyekhez hasonlóakat bőségesen találhat az, aki módszeresen végigböngészi az elmúlt évek képviselői módosító indítványait. Példáink közös jellemzője, hogy az elfogadott jogszabályok nyomán helyi vagy üzleti részérdekek kerekedtek felül a közérdekkel szemben.

Érdekes volt például Mikola Istvánnak, a Fidesz egyik meghatározó egészségügyi szakpolitikusának az esete, aki kiállt egy kórház privatizációja mellett, miközben pártja vehemensen ellenezte magát az elvet is. A budapesti, végül nem megvalósult „ellentőzsde” szervezésének idején pedig az Országgyűlés olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé tette volna a részvények könnyű átvezetését az egyik tőzsdéről a másikra, egyértelműen a Mol és a OTP által szervezett ellentőzsde-lobbi érdekeit szolgálva (Becsempészett előrelépés – Figyelő, 2009./1. szám). „Nagykoalíció” alakult ki elsőre a Sláger és Danubius kereskedelmi rádiók frekvenciaengedélyének meghosszabbítását illetően is. A parlament még 2008. december 8-án, 363 igen szavazattal fogadta el Kiss Péter akkori kancelláriaminiszter médiatörvényt módosító javaslatát, amely szerint a két adó automatikus hosszabbítást kapott volna. Végül az indítvány Sólyom László ellenállásán megbukott, és később az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán már két, a Fideszhez és az MSZP-hez még közelebb álló adó nyert. Ebből azután nemzetközi visszhangot is kiváltó botrány kerekedett.

PROFIK, POLITIKUSOK, ÜGYVÉDEK. A képviselők, kormányzati tisztviselők és közalkalmazottak megkeresésének több módja lehetséges. Léteznek hivatalos és profi lobbicégek, amelyek vállalják, hogy összekötik ügyfeleiket a döntéshozókkal, és a megfelelő formába csomagolják a mondanivalójukat. Négy ismertebb cég – a GPS Capital, az Mmd, a Tamara Hagen és a Lobbycomm – 2008 elején egy szakmai szervezetet is létrehozott Public Affairs Tanácsadók Szövetsége (PAFSZ) néven, nem utolsósorban azzal a céllal, hogy átláthatóbbá tegyék a piac működését. Hozzájuk jellemzően nemzetközi, illetve olyan hazai cégek fordulnak, amelyeknek más eszköz nincs a kezében. A hazai nagyvállalatok egy része saját lobbistát – „kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőt” – is alkalmaz. A Mol esetében Miklós László a vállalati kapcsolatokért felelős igazgatónak nevezett pozícióban például egykor MSZP-s parlamenti képviselő volt.

A következő szint a volt politikusok, vagy jó politikai kapcsolatokkal rendelkező ügyvédi irodák köre. (Az egyik legismertebb eset Medgyessy Péter volt miniszterelnöké, igaz, ő a nyilvánosságra került ügyben csupán önkormányzati szinten lobbizott a Gresham palota privatizációja során, még miniszterelnöksége előtt.) Ez a lobbista kör a legnagyobb, és az ő tevékenységük a legkevésbé ismert. Rajtuk kívül persze egy-egy cég menedzsmentje is igyekszik kihasználni minden személyes kapcsolatot (osztálytárs, teniszpartner, rokon), amely információszerzésre vagy találkozók összehozására alkalmas lehet.

A botrányossá vált tavalyi kereskedelmi rádiós pályázaton részt vevő egyik cég vezetőjének elmondása szerint két nem hivatalos lobbistával dolgoztak, és a személyes kapcsolataikat mozgatták meg. Partnereik nemcsak a megfelelő telefonszámokat szállították számukra; ennél fontosabb volt, hogy segítettek üzeneteiket a politikusok számára érthető és meggyőző formába önteni, hangsúlyozva az iparág adóbefizetéseit, és hogy milyen erős a hallgatók (választók) érzelmi kötődése az adókhoz. A kisebb szereplőknek abban is sokat segíthetnek, hogy bejussanak a döntéshozókhoz. Persze nem mindig a lobbizni vágyó szervezet keresi a lobbistát. „A pályázat ideje alatt számtalan telefonhívást kaptam olyan önjelölt bennfentesektől, akik felajánlották a segítségüket” – teszi hozzá informátorunk.

A lobbisták szürke zónájához tartozó „kavarógépekkel”, vagy mások szerint inkább „táskás emberekkel” könnyen össze lehet futni parlamenti ülésszakok idején, az ülésterem két oldalán lévő dohányzófolyosókon, ahol hozzák-viszik az információkat. Erről számolt be legalábbis egy immár nem aktív lobbista, aki korábban az egyik energetikai óriáscégnek dolgozott Magyarországon, és éppen egy ilyen „folyosói kijárót” kellett távol tartania ügyfelétől. Azt sem kell azonban feltételeznünk, hogy a politikusok meggyőzése többségében füstös parlamenti folyosókon történik. A találkozók jelentős része előre egyeztetve, gyakran a képviselői irodaházban zajlik, hasonlóan bármilyen, szokásos üzleti tárgyaláshoz.

Az összeállításunkban bemutatott öt eset kapcsán minden érintett képviselőt megkerestünk, és arról érdeklődtünk, hogy az ügyben lobbiztak-e náluk, és ha igen, miért nem adtak le róla beszámolót. Választ, igaz rövidet, kizárólag Fónagy János fideszes és Lakos Imre SZDSZ-es képviselőtől kaptunk.

Az öt kiemelt, konkrét képviselőket érintő ügy részleteit a Figyelő hetilap legfrissebb, 2010/10-ik számában találja meg, amely csütörtöktől kapható.