Várható időjárás ma és holnap
-
Hétfő DU
-
Hétfő délután várható hőmérséklet: 0, 2 °C
Eleinte csökken, majd az éjszakai órákban északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban az északi és keleti megyékben többfelé valószínű havazás, a nyugatabbi részeken néhol havas eső, eső. Átmenetileg néhány centiméteres friss hó is kialakulhat, a nagyobb mennyiség az Északi-középhegység térségében várható. Az időszak első felében sokat gyengül a szél, később délnyugatira fordul és időnként ismét megélénkül. A minimum hőmérséklet jellemzően a kevésbé felhős késő esti órákban áll be, általában -5 és 0 fok között alakul. A hajnali órákra a legtöbb helyen kissé enyhül az idő.
-
-
Kedd DE
-
Kedd délelőtt várható hőmérséklet: 5, 8 °C
Napközben is marad a sok felhő felettünk, számottevően csak a késő délutáni órákban kezd észak felől csökkenni a felhőzet. Eleinte még több helyen, később már csak elszórtan valószínű további csapadék: keleten kisebb havazás, hózápor, másutt inkább eső fordul elő. Az újra nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, az ország középső részén megerősödik. A csúcshőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul, de a délnyugati országrészben néhol ettől magasabb hőmérsékleteket is mérhetünk.
-
-
Kedd DU
-
Kedd délután várható hőmérséklet: -4, 0 °C
Változóan felhős lesz az ég, az ország nyugati részén lesz a több, középen és keleten a kevesebb felhő. Csapadék a reggeli és délelőtti órákban nem valószínű, legfeljebb a Dunántúlon lehet néhol gyenge eső, zápor. A szél mindenütt jelentősen gyengül, iránya általábannyugati, északnyugati lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között várható.
-
-
Hétfő délután várható hőmérséklet: 0, 2 °C
Eleinte csökken, majd az éjszakai órákban északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban az északi és keleti megyékben többfelé valószínű havazás, a nyugatabbi részeken néhol havas eső, eső. Átmenetileg néhány centiméteres friss hó is kialakulhat, a nagyobb mennyiség az Északi-középhegység térségében várható. Az időszak első felében sokat gyengül a szél, később délnyugatira fordul és időnként ismét megélénkül. A minimum hőmérséklet jellemzően a kevésbé felhős késő esti órákban áll be, általában -5 és 0 fok között alakul. A hajnali órákra a legtöbb helyen kissé enyhül az idő.
Időjárás - 5 napos előrejelzés
Tőzsde Deviza
VideókKépgaléria
Kismama előfizetési akció!
Kiemelt ajánlat korán kelőknek -40%
19 500 Ft-tól/fő/2 éjTöltse az ünnepi hosszú hétvégét Gyulán
Krimik, thrillerek 30% kedvezménnyel!
30 % kedvezménnyel




