Sztálin és Lenin kísért a moszkvai metróban
Sztálint és Lenint magasztaló idézet virít a moszkvai metró egyik állomásának mennyezetén. Sokan nyomban élesen tiltakoztak, és követelték az idézet eltávolítását.
A Sztálint magasztaló, heves vitát kiváltó idézet után péntekre Lenin is visszatért a moszkvai metró Kurszakaja állomásának falára, noha a moszkvai építészeti örökség kérdéseiben illetékes bizottság határozottan állást foglalt az idézetfeliratok helyreállítása ellen.
Sztálin, a buzdító
Az 1950-ben épült metróállomás felújítását augusztusban fejezték be, s ennek keretében került vissza a mennyezetre a szovjet himnusz 1943-as változatának két sora:
"Hűségre tanította népeit Sztálin,
Munkára, hőstettre buzdított fel ő".
Sokan nyomban élesen tiltakoztak, és követelték az idézet eltávolítását, köztük számos jogvédő szervezet, s az utóbbiaknak küldött válaszában a város építészeti örökségével foglalkozó testület elutasította a restaurálás ilyen módját. A metró vezetése azzal védekezett, hogy a restaurálás célja az eredeti állapot helyreállítása, ezért került vissza a Sztálint dicsőítő idézet, de lehettek volna még korhűbbek is, mert Sztálin-szobor is díszítette az állomást, csak azt nem sikerült megtalálni.
Lenin, az útmutató
Az Interfax hírügynökség szombati jelentése szerint péntekre egyetlen éjszaka alatt felfestették a strófa másik két sorát is, amely így szól:
"Kélt orkánon át szabad élet sugára,
Utunkat a nagy Lenin mutatta nekünk."
Egyelőre nem tudni, mi indította a helyreállításra a metró vezetését a támadások közepette.
Az idézet a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956-os kongresszusa nyomán, a desztálinizálás jegyében tűnt el, az ország megszámlálhatatlan Sztálin-szobrával és a vezért idéző földrajzi nevével együtt, amikor a himnuszt éppen Sztálin említése miatt elkezdték szöveg nélkül játszani.
Szergej Mihalkov, a szerző csak 1970-ben "írta ki" az 1943-ban költött eredeti szövegből a diktátort. Az új változat 1977-ben vált hivatalossá, majd 1991-ben, a Szovjetunió széthullása nyomán Borisz Jelcin elnök új himnuszt vezetett be, de Vlagyimir Putyin elnökké választása után visszaállította a korábbit, s Mihalkov 87 évesen megírta a harmadik szövegverziót is.
Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) megítélése a szovjet és orosz közvéleményben már többször is változott: halála és azt követő politikai leleplezése nyomán elsősorban bűneit - milliók büntetőtáborba hurcolását és kivégzését - tartották számon. Leonyid Brezsnyev idején inkább Sztálin történelmi érdemei domborodtak ki, majd Mihail Gorbacsovtól a kilencvenes évekig újra a negatív kép volt elfogadott.
Putyin elnökké választása után kezdett a kép újra színesedni, és nagyon sokan ezt örömmel vették. A néhai diktátor rendszeresen igen előkelő helyen áll a népszerűségi felmérésekben, olyannyira, hogy a legnagyobb érdemeket szerző orosz történelmi személyiség kiválasztásáról szóló, nézői szavazatokat is figyelembe vevő tévésorozat szerkesztői csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudták megakadályozni, hogy Sztálin kerüljön az első helyre.
Sztálin, a buzdító
"Hűségre tanította népeit Sztálin,
Munkára, hőstettre buzdított fel ő".
Sokan nyomban élesen tiltakoztak, és követelték az idézet eltávolítását, köztük számos jogvédő szervezet, s az utóbbiaknak küldött válaszában a város építészeti örökségével foglalkozó testület elutasította a restaurálás ilyen módját. A metró vezetése azzal védekezett, hogy a restaurálás célja az eredeti állapot helyreállítása, ezért került vissza a Sztálint dicsőítő idézet, de lehettek volna még korhűbbek is, mert Sztálin-szobor is díszítette az állomást, csak azt nem sikerült megtalálni.
Lenin, az útmutató
Kapcsolódó weboldalak
"Kélt orkánon át szabad élet sugára,
Utunkat a nagy Lenin mutatta nekünk."
Egyelőre nem tudni, mi indította a helyreállításra a metró vezetését a támadások közepette.
Az idézet a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956-os kongresszusa nyomán, a desztálinizálás jegyében tűnt el, az ország megszámlálhatatlan Sztálin-szobrával és a vezért idéző földrajzi nevével együtt, amikor a himnuszt éppen Sztálin említése miatt elkezdték szöveg nélkül játszani.
Szergej Mihalkov, a szerző csak 1970-ben "írta ki" az 1943-ban költött eredeti szövegből a diktátort. Az új változat 1977-ben vált hivatalossá, majd 1991-ben, a Szovjetunió széthullása nyomán Borisz Jelcin elnök új himnuszt vezetett be, de Vlagyimir Putyin elnökké választása után visszaállította a korábbit, s Mihalkov 87 évesen megírta a harmadik szövegverziót is.
Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) megítélése a szovjet és orosz közvéleményben már többször is változott: halála és azt követő politikai leleplezése nyomán elsősorban bűneit - milliók büntetőtáborba hurcolását és kivégzését - tartották számon. Leonyid Brezsnyev idején inkább Sztálin történelmi érdemei domborodtak ki, majd Mihail Gorbacsovtól a kilencvenes évekig újra a negatív kép volt elfogadott.
Putyin elnökké választása után kezdett a kép újra színesedni, és nagyon sokan ezt örömmel vették. A néhai diktátor rendszeresen igen előkelő helyen áll a népszerűségi felmérésekben, olyannyira, hogy a legnagyobb érdemeket szerző orosz történelmi személyiség kiválasztásáról szóló, nézői szavazatokat is figyelembe vevő tévésorozat szerkesztői csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudták megakadályozni, hogy Sztálin kerüljön az első helyre.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 14:22
EUR/HUF
262.61
CHF/HUF
182.58
USD/HUF
193.70
GBP/HUF
293.32
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
TOM TOM One 1 hónap ZiPpZaR garancia megkímélt
Aktuális ár:15 950 FtWayteQ x920BT PNA 5" AKCIÓS utolsó nap
Aktuális ár:25 000 FtGarmin Nüvi 265T 1 év gyártói garancia
Aktuális ár:59 990 Ftgps Új
Aktuális ár:19 000 Ft
